Világ (22 Oldal)

148818
Rutte szerint Trump elmozdította a holtpontról az ukrajnai háborút azzal, hogy párbeszédet kezdett Putyinnal
Donald Trump amerikai elnök azzal segített elmozdítani a holtpontról az ukrajnai háború befejezésének kérdését, hogy párbeszédet kezdeményezett Vlagyimir Putyin orosz diktátorral – jelentette ki kedden Mark Rutte a NATO Nyilvános Fórumán elhangzot...
19:14 Június 24, 2025
Politika 1427 1 хвилина
154814
Hidat építünk Ukrajnának a NATO-hoz – Rutte
A hágai NATO-csúcstalálkozó zárónyilatkozata „fontos megfogalmazásokat” fog tartalmazni Ukrajnával és a neki nyújtott támogatással, beleértve a pénzügyi támogatást is, de a nyilatkozat tartalmát egyelőre nem hozzák nyilvánosságra – jelentette ki k...
18:16 Június 24, 2025
Politika 502 1 хвилина
154673
Kallas: az EU-nak 80%-os lőszerszállítási kötelezettségvállalása van Ukrajnával szemben
Az Európai Unió azon kezdeményezésének részeként, hogy 2025-ben kétmillió lőszert szállít Ukrajnának, a tervezett mennyiség 80%-ára vonatkozó kötelezettségvállalásokat már deklarálták, jelentette be Kaja Kallas.
16:01 Június 24, 2025
Politika 652 1 хвилина
154719
Zelenszkij Londonban találkozott Keir Starmer brit miniszterelnökkel
2025. június 23-án, hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Londonban találkozott Keir Starmerrel, az Egyesült Királyság új miniszterelnökével. A találkozóról az ukrán államfő saját Telegram-csatornáján számolt be.
15:55 Június 24, 2025
Politika 443 1 хвилина
154737
Rutte hajthatatlan: kiáll Ukrajna felvétele mellett
A legjelentősebb és direkt fenyegetést jelenleg Oroszország jelenti a NATO-ra nézve, ami azt jelenti, hogy a katonai szövetségnek továbbra is Ukrajna támogatására kell összpontosítania, az ukrajnai háború igazságos és tartós befejezését célzó töre...
15:15 Június 24, 2025
Politika 276 1 хвилина
145132
Zelenszkij: a csapatok dolgoznak a találkozón Trumppal NATO-csúcstalálkozó margóján
Volodimir Zelenszkij elnök a június 24-25-én Hágában megrendezésre kerülő NATO-csúcstalálkozó alkalmából találkozót tervez Donald Trump amerikai vezetővel.
13:47 Június 24, 2025
Politika 558 1 хвилина
154369
Trump elítélte Oroszországot az ukrajnai támadások miatt, ugyanakkor mindkét felet önmérsékletre szólította fel
Trump elnök „csalódott” a civil célpontok és Ukrajna nagyobb városai elleni orosz légicsapások miatt.
13:00 Június 24, 2025
Politika 528 1 хвилина
154643
A japán miniszterelnök nem vesz részt a NATO csúcstalálkozóján
A Reuters hírügynökség tájékozott forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy Ishiba Sigeru japán miniszterelnök lemondja részvételét a hágai NATO-csúcstalálkozón.
12:50 Június 24, 2025
Politika 325 1 хвилина
154734
Ismét az RMDSZ részvételével alakult kormány Romániában
Bizalmat szavazott a kétkamarás román parlament hétfői együttes ülésén a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) részvételével megalakul...
12:48 Június 24, 2025
Politika 328 1 хвилина
154725
Cseh külügyminiszter: Európa biztonságára a legnagyobb veszélyt az orosz imperializmus jelenti
Függetlenül az ukrajnai háború kimenetelétől, Európa biztonságára a legnagyobb veszélyt továbbra is az orosz imperializmus jelenti – jelentette ki Jan Lipavszky cseh külügyminiszter hétfőn Prágában, a gazdasági diplomaták éves értekezletén.
11:29 Június 24, 2025
Politika 605 1 хвилина
207717
Izraeli légicsapás érte az iráni síita muzulmánok legszentebb helyét
Robbanások hallatszottak vasárnap az Irán észak-keleti részén fekvő Meshedben – jelentette a Fars iráni hírügynökség.
08:50 Június 16, 2025
Események 438 1 хвилина
207709
Irán: az izraeli támadásokban már több mint 220 ember vesztette életét
Az izraeli offenzíva kezdete óta legalább 224 halálos áldozatot és 1277 sebesültet tartanak nyilván Iránban a támadások következtében – közölte az iráni egészségügyi minisztérium egyik szóvivője az X platformon.
08:09 Június 16, 2025
Események 399 1 хвилина
207686
Azonosították a minnesotai politikusok elleni merényletek gyanúsítottját
Azonosították a minnesotai politikusok elleni merényletek gyanúsítottját, aki Minnesota állam törvényhozásának egy demokrata képviselőjét és férjét megölte, egy másik politikus házaspárt pedig megsebesített szombaton.
20:55 Június 15, 2025
Események 471 1 хвилина
207699
Orosz kémet fogtak Ukrajnában, katonai repülőteret filmezett titokban
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SBU) egy újabb orosz ügynököt fogott el, aki titokban egy katonai repülőtér felderítésén dolgozott. A férfi éppen az objektum külső részét rögzítette, amikor lecsaptak rá a hatóságok.
20:31 Június 15, 2025
Események 556 1 хвилина
207626
Trump elleni tüntetéshullám az Egyesült Államokban: a szervezők szerint több millió résztvevő volt
Miközben Washingtonban hatalmas katonai parádéval ünnepelték az amerikai hadsereg születésének 250. évfordulóját szombaton, az Egyesült Államok számos pontján milliók tüntettek Donald Trump kormányának túlkapásai ellen.
20:21 Június 15, 2025
Események 681 1 хвилина
207682
Öt ukrán állampolgár vesztette életét Izraelben az iráni csapások következtében, köztük gyerekek – Külügyminisztérium
Öt ukrán állampolgár, köztük három kiskorú vesztette életét az Izrael elleni hatalmas iráni rakétatámadásban – számolt be vasárnap az rbc.ua hírportál a Külügyminisztérium sajtószolgálatára hivatkozva.
20:04 Június 15, 2025
Események 919 1 хвилина
207680
Elöntötte az utakat a víz az Egyesült Királyságban, földcsuszamlás miatt nem közlekedtek egy ideig a vonatok
Elöntötte az Egyesült Királyság útjait a víz, és földcsuszamlás miatt a vonatok közlekedése is megszakadt. Ráadásul, több tízezer villámcsapás érte az országot több helyen is sárga színű figyelmeztetést adtak ki.
19:33 Június 15, 2025
Események 966 1 хвилина
207677
Újabb légikatasztrófa történt Indiában
India északi határánál, a Himalájában lezuhant egy hindu zarándokokat szállító helikopter, a balesetben mind a hét utas életét vesztette – közölte vasárnap az AFP hírügynökséggel a mentőalakulatok szóvivője.
18:55 Június 15, 2025
Események 494 1 хвилина
207672
Hőlégballonbalesetben meghalt egy ember, többen kórházba kerültek Törökországban
Vasárnap lezuhant egy hőlégballon Törökország középső részén, a pilótája meghalt, 19 indonéz turista pedig megsérült – írta helyi forrásokra hivatkozva az Independent.
18:02 Június 15, 2025
Események 535 1 хвилина
207662
Kigyulladt egy felhőkarcoló Dubajban, többezreket kellett kimenekíteni
Péntek este tűz ütött ki egy 67 emeletes felhőkarcolóban a Dubai Marina nevű lakónegyedben. A nagyszabású katasztrófaelhárítási akció során összesen 3820 lakost menekítettek ki 764 lakásból. A hatóságok megerősítették, hogy a Tiger Towernek is nev...
17:36 Június 15, 2025
Események 539 1 хвилина
243432
Trump a belga trónörököst is hazapratálná a Harvardról
Elisabeth belga hercegnő jövője is bizonytalanná vált az amerikai egyetemek külföldi diákokat érintő tilalma miatt.
15:20 Május 29, 2025
Közélet 629 1 хвилина
243438
USA: nem kapnak mostantól vízumot, akik amerikaiakat cenzúráznak
Vízumkorlátozásokat vezet be az Egyesült Államok azokkal a külföldiekkel szemben, akik „bűnrészesek” amerikaiak közösségimédia-bejegyzéseinek „cenzúrázásában” – jelentette be szerdán Marco Rubio amerikai külügyminiszter, írja az MTI.
14:11 Május 29, 2025
Közélet 520 1 хвилина
243435
Engedélyezték a medvehús fogyasztását Szlovákiában, a döntés komoly felháborodást váltott ki
Jóváhagyta a szlovák kormány a barna medvék húsának fogyasztását. A döntés célja, hogy az engedélyezett kilövések után ne vesszen kárba az állatok húsa. Az intézkedés komoly felháborodást váltott ki. A természetvédők szerint a rendelet súlyosan sé...
13:31 Május 29, 2025
Közélet 797 1 хвилина
243455
Béketárgyalásokat és tűzszünetet kért XIV. Leó pápa Ukrajnában és a Gázai övezetben
A háború megállítását sürgette a béketárgyalások elindításával Ukrajnában XIV. Leó pápa, aki tűzszünetet, a humanitárius jog betartását és a túszok szabadon engedését kérte a Gázai övezetben is a Szent Péter téren tartott szerdai általános audienc...
12:44 Május 29, 2025
Közélet 915 1 хвилина
243229
WSJ: az USA-ban megnőtt a füzetek iránti kereslet – a tanárok megpróbálják rávenni a diákokat, hogy hagyják abba a ChatGPT-ből való másolást
Az Egyesült Államokban az utóbbi időben megnőtt a hagyományos papír alapú vizsgafüzetek eladása.
22:05 Május 28, 2025
Közélet 1078 1 хвилина
243320
Elfolyt a magzatvize, de folytatta a műsort az amerikai hírolvasó
Egy három órán át tartó hírműsor vezetője volt Olivia Jaquith, még az után is, hogy az adás közben elfolyt a magzatvize, és megkezdődtek az összehúzódások.
17:57 Május 28, 2025
Közélet 801 1 хвилина
243332
Franciaország a halálba segítés legalizálására készül
Első olvasatban elfogadták az eutanázia engedélyezéséről szóló törvényjavaslatot.
16:43 Május 28, 2025
Közélet 1152 1 хвилина
243343
Belgium lopja a hollandok szelét
A Whiffle nevű holland meteorológiai előrejelző szolgálat szerint Belgium az Északi-tengeren telepített szélerőműveivel szelet lop a szomszédos országok, köztük Hollandia szélturbináitól – közölte a The Brussels Times című, angol nyelvű belga hírp...
15:24 Május 28, 2025
Közélet 1018 1 хвилина
243396
Aktuális (2025.05.28) Kétnapos rendezvénysorozattal Kárpátalján indult a Déryné Program Határtalan Alprogramja. (videó)
Kétnapos rendezvénysorozattal Kárpátalján indult a Déryné Program Határtalan Alprogramja.
15:07 Május 28, 2025
Közélet 714 1 хвилина
243063
Finnország bezárt 26 menekülttábort
Finnországban 26 menekülttábor zár be a jövő év júniusa és februárja között.
11:07 Május 28, 2025
Közélet 1192 1 хвилина
59550
Mi lesz az amerikaiakkal, ha elfogy a botox?
A gyógyszerpiacot eddig elkerülte a vámháború, de Trump elnök már közölte, hogy hamarosan ezen a területen is lépni fog. Az Írországban gyártott botox és a szintén európai Galderma máris súlyos árfolyamveszteségeket szenvedett el.
18:27 Április 21, 2025
Gazdaság 981 1 хвилина
59547
Jelenleg 368 ezer ukrán menekült él Csehországban
Csehországban jelenleg 368 ezer ukrajnai menekült él ideiglenes védelmi státusszal – közölte a cseh belügyminisztérium pénteken Prágában.
11:16 Április 21, 2025
Gazdaság 871 1 хвилина
59535
Összefogtak az európai óriáscégek, hogy végleg kiszorítsák a kontinensről Muskot
Négy nagy európai szolgáltató, az Ionity, a Fastned, az Atlante és az Electra áprilisban létrehozta a Spark Alliance nevű együttműködést. A 25 országban több mint 11 ezer töltőpontot működtető cégek egyszerűbbé tennék a hozzáférést, az árak azonba...
18:17 Április 20, 2025
Gazdaság 975 1 хвилина
59532
A Tesla elhalasztja a megfizethető Model Y piacra dobását
A Tesla régóta dédelgetett tervei között szerepel egy megfizethető autó bevezetése a legkelendőbb elektromos SUV-jának, a Model Y Egyesült Államokban gyártott, lecsupaszított változata, de a gyártás beindítása késik – mondta a Reutersnek három, az...
16:30 Április 20, 2025
Gazdaság 1123 1 хвилина
59473
Jelentősen drágul a velencei turistajegy
Velence legfőbb nevezetességeinél a turistáknak 5 eurós belépődíjat kell fizetniük, amelynek célja a látogatók számának mérséklése.
21:14 Április 19, 2025
Gazdaság 999 1 хвилина
59491
Vasutakkal versenyez egymással Kína és Európa a balkáni befolyásért
Kína és Európa között különös verseny zajlik a balkáni befolyásért: ebben fontos szerepet játszanak a nagy vasúti projektek.
22:30 Április 18, 2025
Gazdaság 750 1 хвилина
59476
Kína az EU-val együttműködve erősítené az ipari ellátási láncok stabilitását
Kína kész együttműködni az Európai Unióval a globális ipari és ellátási láncok stabilitásának fenntartása érdekében a párbeszéd és a kommunikáció erősítése révén – közölte csütörtökön a kínai kereskedelmi minisztérium szóvivője.
18:53 Április 18, 2025
Gazdaság 1039 1 хвилина
48123
India kiszorítja Oroszországot a fegyverpiacról – Reuters
India azt tervezi, hogy fegyvereket kínál azoknak az országoknak, amelyek hosszú ideig orosz haditechnikát vásároltak. Az egyik fordulópontot Oroszország 2022. februári ukrajnai inváziója jelentette.
21:32 Április 17, 2025
Gazdaság 1072 1 хвилина
59432
Észak-Korea több mint 20 milliárd dollárt keresett Oroszország Ukrajna elleni háborúján
Észak-Korea gazdasága több mint 20 milliárd dolláros haszonra tett szert Oroszország Ukrajna elleni háborúja révén – derül ki a Dél-koreai Védelmi Elemző Intézet (KIDA) jelentéséből.
20:26 Április 17, 2025
Gazdaság 1966 1 хвилина
59440
ENSZ: súlyos gazdasági károkat okozhatnak Donald Trump vámjai a fejlődő országoknak
Az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája, a UNCTAD felszólította Donald Trumpot, hogy mentesítse a világ legszegényebb és legkisebb országait a korábban bevezetett vámok alól, különben „súlyos gazdasági károkat” kockáztat − írta a The Gua...
13:31 Április 17, 2025
Gazdaság 726 1 хвилина
15861
A török szurkolók miatt: nem közvetítették az esti holland–török meccset az osztrák vasúttársaság kijelzőin
Miután több török szurkoló botrányosan viselkedett a bécsi főpályaudvaron és környékén a keddi Ausztria–Törökország Európa-bajnoki nyolcaddöntő idején, az osztrák állami vasúttársaság (ÖBB) úgy döntött, nem jeleníti meg a járatközlő monitorokon a ...
14:54 Július 7, 2024
Sport 1582 1 хвилина
15842
Meghalt egy kerékpáros az osztrák körversenyen
Halálos baleset árnyékolta be a szombati királyetapot az osztrák kerékpáros körversenyen: a 25 éves norvég versenyző, André Drege bukott és életét vesztette.
09:28 Július 7, 2024
Sport 1728 1 хвилина
15856
Húsz éve nem látott holland bravúr, elődöntőt ért a drámai törökverés
A 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokság negyedik negyeddöntőjében Törökország 2-1-es vereséget szenvedett Hollandiától Berlinben, így Ronald Koeman együttese játszik Anglia ellen a legjobb négy között.
00:17 Július 7, 2024
Sport 2278 1 хвилина
15846
Anglia 11-esekkel a négy között, Svájc veretlenül búcsúzott az Eb-től
A svájciak közel álltak hozzá, hogy a címvédő után a legutóbbi döntőst is búcsúztassák, de ezúttal sem sikerült nagy világversenyen a legjobb négy közé jutniuk.
21:59 Július 6, 2024
Sport 1987 1 хвилина
15830
Nacionalista gesztus miatt két meccsre eltiltották Merih Demiralt a játéktól
Az UEFA bejelentette, hogy kétmeccses eltiltással sújtja Merih Demiralt török ​​játékost a 2024-es Európa-bajnokság vitatott ünneplése és az ebből fakadó diplomáciai viszály után.
21:22 Július 6, 2024
Sport 1567 1 хвилина
15827
Tizenegyesekkel a franciák jutottak az elődöntőbe
A portugál Joao Felix egyedüliként hibázott a párbajban, így a franciák jutottak az elődöntőbe.
01:07 Július 6, 2024
Sport 1722 1 хвилина
15820
Drámai végjátékban búcsúzott a foci-Eb-től a házigazda német válogatott
A várt óriási csatát és végül hihetetlen drámát hozott a németországi foci-Eb negyeddöntőinek legnagyobb rangadója, amelynek végén Spanyolország a hosszabbítás hajrájában szerzett góllal 2-1-re legyőzte a házigazda németeket, és bejutott az elődön...
22:07 Július 5, 2024
Sport 1448 1 хвилина
15813
Becsületrendet kaptak a grúz válogatott tagjai
A georgiai labdarúgó-válogatott nem kis meglepetésre tudott továbbjutni a csoportkörből. Bár a foci-Eb véget ért a grúz focisták számára, a hatalmas prémiumuk mellé most állami elismerést is bezsebelhettek.
16:06 Július 5, 2024
Sport 1988 1 хвилина
15800
Marad Marco Rossi a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya
Marco Rossi marad a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
10:02 Július 4, 2024
Sport 1964 1 хвилина
15785
Euro 2024: Ausztria-Törökország 1-2
A török labdarúgó-válogatott kisebb meglepetésre, a duplázó Merih Demiral vezérletével 2-1-re legyőzte Ausztria csapatát a németországi Európa-bajnokság kedd esti nyolcaddöntőjében.
08:55 Július 3, 2024
Sport 2109 1 хвилина
3520
Megfejthették az egyiptomi piramisok építésének egyik nagy titkát
A vizsgálatok alapján teljesen másként nézett ki a gízai piramisok építése idején a táj, mint most.
22:33 Szeptember 3, 2022
Történelem 4438 1 хвилина
3517
Félmillió éve élt elefánt óriási agyarára bukkantak Izraelben
Félmillió éve élt elefánt 2,5 méteres agyarára bukkantak Izraelben – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.
21:09 Szeptember 2, 2022
Történelem 4616 1 хвилина
3514
13 ezer éves katasztrófa hátborzongató történetét meséli el a „Keselyűkő”
Az Edinburgh-i Egyetem által vezetett kutatócsoport a közelmúltban fejezte be egy ősi, 13 000 éves táblára írt rejtélyes szimbólumok fordítását. A mai Törökország területén fellelt „Keselyűkő” néven ismert tábla katasztrofális hatásokat előidéző b...
19:11 Szeptember 1, 2022
Történelem 2876 1 хвилина
3508
Magyar hadifoglyokkal építtették a világ legcukibb szellemtemplomát
Józsa Antal kutatásai szerint az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregének valamivel több mint kétmillió tagja sínylődött valamelyik orosz hadifogolytáborban az első világháború ideje alatt. A Duna menti birodalom területén eközben csaknem egymillió o...
22:26 Augusztus 31, 2022
Történelem 2861 1 хвилина
3489
Egy portugál kertben van a legnagyobb európai dinoszaurusz maradványa
A kutatók szerint a maradványból származó gégecső és bordák alapján a brachioszaurida faj 25 méter hosszú és 12 méter magas lehetett.
21:30 Augusztus 29, 2022
Történelem 4420 1 хвилина
3482
Több száz éves hajóroncsokat találtak, XIV. Lajos flottájához tartoztak
XIV. Lajos francia király idején elsüllyedt hajóroncsokat azonosítottak Franciaország északnyugati partvidéke mentén. A roncsokban talált használati tárgyak a fedélzeten zajló életbe engedhetnek bepillantást.
21:49 Augusztus 28, 2022
Történelem 3953 1 хвилина
3473
A szárazság miatt a spanyol Stonehenge is előbukkant
A spanyol Stonehenge, a Guadalperal Dolmen a híres brit emlékműnél 2000 évvel idősebb, 150 kőből álló őskori kör újból láthatóvá vált a szárazság miatt.
22:26 Augusztus 27, 2022
Történelem 4271 1 хвилина
3470
Kiszáradóban egy texasi folyó, 110 millió éves dinoszaurusz-lábnyom került a felszínre
A Paluxy-folyó vizének visszahúzódása miatt egy Acrocanthosaurus lábnyoma került a felszínre.
22:02 Augusztus 25, 2022
Történelem 6833 1 хвилина
3462
Egy mozaikdarab adhatja meg a választ, hogy hol született Szent Péter
Egy nemrég talált templomi mozaikdarab választ adhat az apostol szülőhelye körüli kérdésekre.
21:46 Augusztus 24, 2022
Történelem 5198 1 хвилина
3442
Megtalálhatták a Rettegett Iván elveszett könyvtárába vezető titkos alagutat
A terror uralkodójának tartott IV. Iván titkos föld alatti könyvtárát 439 éve keresik. Egy orosz kutatócsoport most úgy véli, tudja, hol lehet a 10 milliárd amerikai dollárra becsült Liberija.
22:33 Augusztus 21, 2022
Történelem 3785 1 хвилина
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei